Két új helyszín

Na, ez se most volt! Végre levegőhöz jutottam, próbálom dokumentálni az elmúlt heteket.
Az Arena koncert után picit aggódtunk, hogy hányan lesznek vasárnap, de feleslegesen: az április 12-ei Manfred Mann's Earth Band koncertet a nagy érdeklődésre való tekintettel az A38 hajóról áttették a Barba Negrába.
Itt még sose voltunk, a környéken is kábé 10 éve jártunk utoljára, tátottuk is a szánkat, hogy azóta felhúztak egy komplett új lakónegyedet. A progrockos-jazzrockos közönség öregecske már (a kemény mag nálunk egy tízessel több), ez kissé deprimáló, de van azért előnye is: visító tinilányok nem pogóznak, nem öntenek le semmivel, nem rohangálnak és hangoskodnak, a zenét élvezni jöttek. Ámbár imádok fiatalok között lenni, a korunkbeliek is tudnak ám lelkesedni rendesen. Pláne, hogy ott voltunk az 1983-as BS koncerten is Ferivel, Stofival.

Rosey Posey - Concquer, Artorigins Blue Sky
Font: CK Ali’s Hand, stamPETE

Rendkívül élveztük a másfél órát, de szemlátomást ők is. :) Chris Thompson hangja azért hiányzott, de showban nem volt hiány. Otthon utánanézve leesett az állunk: Manfred Mann 75 éves, a többiek is 60 és 70 közöttiek. Ráadásul az összes számuk feldolgozás.
Kinek a pap, kinek a papné, mi Manfred Mann változatát ismertük meg a 70-es években, és nem is tudtuk, hogy nem az övé. :) Best cover ever. Naná, hogy ez szerepel az oldalamon is. Részletes ismertetés és a lopott fotó itt. A Barba Negra rendben van, jó árú a sör, a Tracket (szabadtéri rész) nyáron próbáljuk ki.




A másik új helyszín számunkra a Bálna volt 16-án, csütörtökön. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valamiért idén ide szervezték a programok egy részét, de hátha ad egy kis lökést az intézmény forgalmának. Mivel a rendes kéthavi baráti sörözés is aznapra esett, a kedvünkért a helyi Jónás Kézműves Sörházba ültünk be, illetve ki, mert gyönyörű idő volt.

Fép forrása: Facebook oldal

Feri annyira nem csípi a kézműves söröket, nekem a Ravasz Hód (6,5% brown ale) abszolút bejött, és kaja is finom volt, a sorbaállást is önként vállaltam többször.
Ha fado, akkor nekünk Mariza, 2010-ben és 2013-ban is hallottuk élőben. Gondoltuk, kipróbálunk valaki mást is, így beültünk Ana Moura koncertjére.



A netes felvételek tetszettek, élőben is szép hangja van, de a jelenlegi stílusa annyira nem jött be, különösen azért, mert a kíséret többnyire nem volt akusztikus. Hiányzott a Marizát körüllengő varázs, az átütő erő. A ráadásszámok helyett inkább visszamentünk sörözni. :) Ja, a Bálna mint koncerthelyszín jó közepes.

Megjegyzések