Egyhuzamban

Bár a másfél órás, szünet nélküli színi előadásokat nagyon kedvelem, kezd már elszaladni a ló a rendezőkkel. Kétségtelen, hogy türelmetlenek vagyunk, és egyre pörgősebb dolgokra vágyunk, de azért mindennek van határa. (Mondjuk a széthúzott dolgok sem jók, én már régóta nem vállalok be 2 órásnál hosszabb filmet sem, de a mozik amúgy sem rajtam fognak meggazdagodni.)
Szóval gyanútlanul beültünk - minden körülmények között - 7-én A bolygó hollandira az Operába Pingvinnel. Mivel már többször láttam, rá se pillantottam a színlapra/honlapra. Pingu még kezdő operás, így azt gondoltam, ha nagyon belefárad, eljövünk a szünetben. Hát nem volt szünet!!! Ilyet még operaelőadásban nem pipáltam! Az gyakori, hogy az első két felvonást összevonják, de hogy 2 óra 20 perc Wagnert egyben lenyomni?! Aztán olvastam, hogy ez most az "ősváltozat", ami alapból egyfelvonásos, szóval én kérek elnézést.


Olvasom azt is, hogy "a mű a budapesti operarajongók körében nagy kedvencnek számít. Bő három és fél évtized alatt immár a negyedik új rendezéssel sikerült megismerkednem, úgy, hogy közülük csak egyet neveznék sikerületlennek. Az eddigieket Békés András (1978), Ács János (1988) és Kerényi Miklós Gábor (1996) követte el." A legutóbbi, KERO-féle felújítás nekem nagyon tetszett, különösen a modern díszletek. Ettől sokkal modernebb most sem lett, a háttérvetítést meg a ledfalat leszámítva (ami látványos, de már kicsit unalmas). Azért ki-befordított, néha vitorlát formázó háttérfalak elég jól néztek ki.



Amúgy az előadás több ponton szerethető volt, sok rendezői ötlettel, de Szigora Jánossal kapcsolatban még mindig ambivalensek az érzéseim. A fonós jelenetet, a matróztáncot nagyon élveztem, és a ruhák is telitalálatosak, Mary értelmezhetetlen jelmezétől eltekintve. A hangok rendben voltak. A "walking dead"-eket kicsit hosszabban is elnéztük volna. :)
Ledorongoló kritika itt. Ezt 90%-ban túlzásnak tartom, de két dologgal egyetértek: nagyon ciki volt, amikor Georg szétdobálta a fácánokat, és Senta (Lukács Gyöngyi) vibrátója rém idegesített. Palerdi András és Fekete Attila kiválóan énekelt, és a vendég Alexandru Agache is. Mivel a zene nagyon jó, és az előadás is érdekes, ajánlom azért, de nem kezdő operalátogatóknak.
 

Megjegyzések