Klasszikus programok

Megint egy összevont bejegyzés, hiszen hó vége van. Van azért mentségem a lemaradásra, két készletem is elkészült a héten, majd jól meglátjátok hétfőn! :)
A kultúrprogramok közben mennek folyamatosan. Eddig remek döntésnek bizonyult, hogy bérletileg átnyergeltünk a Fesztiválzenekarra: 25-én, szombaton pazar koncerten voltunk megint a Zeneakadémián. Haydn - Mozart - Vanhal volt az első részben, utóbbi nagybőgőversenye igazi csemege, én legalábbis még nem hallottam ilyet. Fejérvári Zsolt virtuózan megmutatta, mit tud a hangszer.
A második részben Rossini Fagottversenye szintén különleges volt. Az olasz Andrea Bressan jól meg is nevettetett bennünket. És aztán a zseniális darab: Mozart Esz-dúr szimfónia. Csodás tisztasággal és pontosan játszott a zenekar, Takács-Nagy András pedig tüneményes karmester, rég láttam ilyen kifejezően vezényelni valakit. Fotók itt.





Tegnap pedig elkezdődött a vígszínházi bérletszezon is: a csajokkal A Mester és Margaritán voltunk. A regényt imádom, de szinte lehetetlen normálisan színre vinni. Nagy reményekkel indultunk, hiszen Dočekal rendezte. Irgalmatlanul elfáradtunk. Annyira akartam pedig szeretni. Volt rengeteg jó ötlet, bravúros színpadtechnika, jelenetek (pl. a repülés), remek színészek (Lukács Sándor tökéletes, és végre Réti Adrienn megmutatta, mit tud). Helyenként nagyon pörgős, máshol meg totál leül, majdnem elaludtam a közel kétórás első felvonás alatt. És a második és másfél órás volt! Komolyan, tíz óra húszkor alig tudtuk kivonszolni magunkat a színházból, ráadásul a vége nem is tetszett. Kritika itt.
Azért érdemes megnézni, mert érdekes, de nagyon kipihenten tegyétek!


Fotó: Dömölky Dániel

Megjegyzések