A léha cigánylány

Minden körülmények között az Operában voltunk ma, bár nem a Tosca jött be, hanem a Carmen. Valamiért 6-kor kezdődött (buli volt utána vagy a gyermekkórusnak kellett korán ágyba menni, ki tudja?), szóval még elértük volna Péterfy Borit a hajón, de ennyire már mi sem vagyunk fittek. :)
Ideje volt abszolválni valamit, mert idén már kétszer elpasszoltuk a bérletünket. A Carmennel nincs különösebb gond, jó slágeres, bár a slágerek közt kicsit unalmas, viszont nem hosszú. Azt hiszem, már ezt a rendezést is láttuk (Szinetár), kellemes, szépek a jelmezek. Viszonylag ismeretlen szereposztást fogtunk ki, bár a Don Josét játszó, viszonylag erőtlen hangú Wendler Attila jó ismerős, ma nem volt rossz, viszont továbbra is erősen köpcös és pocakos. (Nem tehetek róla, a mai világban már elvárom, hogy mutasson is a zinger.) Így aztán lenyűgözött a magas és jóképű Bretz Gábor, akinek szerepe (a torreádor Escamillo) amúgy is több, mint hálás. A lányok általában nagyon jók, ezúttal csinosak és fiatalok is voltak (Carmen Gál Erika és Michaela Létay Kiss Gabriella), szóval jól szórakoztunk. (Picit nívósabb volt, mint a tegnapi Megasztár.)
A nap fémpontjának azonban a meleg estén az Operaház teraszán elfogyasztott (méregdrága, de kit érdekel) pohár sört tartottam. :)

Bizet: Carmen - Seguidilla

Megjegyzések

Margó üzenete…
.. most aztán bogozzam ki, hogy milyen is volt a Te "minden körülmények között az Operában" voltad:-) .. ezek szerint nem volt színvonaltalan a Megasztar, vagy már nagyon igényes vagy pocak-látvány kapcsán, és vagy mindenekfelett imádod a sört, vagy maga az előadás nem nyűgözött le igazán!!!
Sokat somolyogtam a bejegyzésed olvasása közben, mert hogy annyi csavar van benne, hát bogozgattam:-)) Imádom a "finom" kritikát... és azért köszönöm, meghallgattam a részletet, bár zavart, hogy valaki beleköhögött!!!:-)
Ez már majdnem olyan hosszú, mit a bejegyzésed, ugye?:-))))