Tegnap és ma

Tudom, kicsit sok a zene mostanában, nem is ezzel kéne foglalkoznom, de valahogy dokumentálhatnékom van.

Nagyon kedvelem Gesztit, zseniálisnak, elképesztően tehetségesnek tartom. Személyesen is találkoztam, sőt, beszéltem is vele marketing ügyben, szimpatikus, allűröktől mentes pasas. De egy egész estét nekem már nem tölt be, ezért kihagytam tegnap. Viszont megér egy posztot a sok riszpekt.

Első Emelet. Igen, hallgattuk, még kazettán is megvettük. Ez abban az időszakban volt (85-től), amikor a popzene elég halottnak tűnt számunkra Ferivel, meg amúgy is a pici gyerekeinkkel voltunk elfoglalva. Nem is találtam értékelhető minőségben számot, amit betennék. A szövegek viszont már remekek voltak.

Ugorjunk a Rapülőkre. Ez már kult, minden szöveg betéve tudva annak idején. Érd és Martonvásár, Gyúró, Kápolnásnyék, Veréb. Elég! Ez mindig eszembe jut, ha arra járok, meg a Lesz még rosszabb.:) Két Rapülők koncerten is mulattam fergetegeset.

Rapülők - Holiday rap


Tetszett a Kalózok, megvannak a CD-k. Dés mindig is szuper volt, Váczi Eszter, Behumi Dóri és Kozma Orsi egyaránt megcsinálták magukat, a karrierjüket. A Jazz+Az első osztályú volt, nem is értem, mért lett ilyen hamar vége. (Talán itt meg is kellett volna állni, a Gringó izéről már nem írok.)

Jazz+Az - Ma jól vagyok


És amiről még nem maradtatok le, ma este: Prince!

Prince - Purple Rain


Én a Szigetre csak szombat-vasárnap megyek, de még lehet hogy írok róla addig is. :)

Megjegyzések

beedee üzenete…
Nem bánom, sem a sok zenét, sem ezeket a király összefoglalókat!!! Írd csak,én meg majd jól elolvasom :) Mivel a 70-es évek nekem kimaradt :) azt külön imádtam!!