Állatok Világnapja

Az van ma. Mivel friss állatos oldalam épp nincsen, állatos zenét hoztam. A Pink Floyd orwelli sugallatú Animals című albuma 1977-ben jelent meg, akkor már nagy rajongó voltam (3. gimi). Ugyan nem ez a kedvenc lemezem (mert az a Dark Side Of The Moon), de ezt a bakelitet is rongyosra hallgattam. Az volt a nagy szám, hogy itthon is meg lehetett venni indiai kiadásban (ki emléxik erre, jelentkezzen!), asszem a Cseh Kultúra Boltjában (vagy a lengyelben, de talán ott a jazzt vettük). Egyébként nekünk még mindig megvan a tetemes bakelitgyűjteményünk, sőt, pár éve vettünk egy szuper lemezjátszót is hozzájuk. (Ha a karcokat nem számítjuk, sokkal jobb ám a hangzásuk, mint a CD-knek.)
Kulisszatitok rólam, hogy ez az egyetlen együttes, akikről még egy könyvet is elolvastam.:)

Akkor először jöjjenek a Malacok.



Akinek tetszett, továbbléphet a Kutyákra, és aki 5 percig eljut, Mr. Gilmour zseniális gitárszólóját is megkapja.



Roger Waters jövőre is jön, én már két koncertjén is voltam itthon, és mondhatom, nagyon megérte (ezt azért nem minden régi kedvencemről tudom elmondani, a Led Zeppelin pl. óriási csalódás volt, inkább a filmet kell nézni).
Amúgy épp zenehallgatással kárpótolom magam, mert férji elfoglaltság miatt átpasszoltam a ma esti A38 koncertjegyeket Máté fiamnak, így a Budapest Bárra még várnom kell. Majdcsak meglesz az is. :)

Megjegyzések

Secima üzenete…
Háttérben végigtudtam hallgatni. A legjobb rész mikor a végén a kutyák ugatnak. Persze mi mást tennének. :)